Biztosítást kis túlzással bármilyen dologra vagy tárgyra lehet kötni, amely önállóan forgalomképes, használója számára értékkel rendelkezik, és amelynek védelméhez bárkinek érdeke fúződik.
Egyéb Biztosítások
Biztosítás szinte bármire köthetőHajó-, Vízijármű- és repülőgép CASCOGépjármű vételár- vagy GAP biztosításKiterjesztett gépjármű garancia biztosításFizetési kötelezettségek biztosításaKutya-, macska- és kisállat biztosításJogvédelmi biztosításFelelősség biztosításCASCO önrész biztosítás
biztosítás szinte bármire köthető! 
|
|
Ebben a részben esik szó minden olyan biztosításról, amely a nagyobb kategóriák egyikébe sem sorolható be illetve amely egyediségének köszönhetően külön kategóriát érdemelne.
Mikor ügyfeleink azt kérdezik, hogy mire lehet biztosást kötni mi viccesen azt szoktuk mondani, hogy bármire.
Ez ugyanis részben igaz is mert kis túlzással elmondhatjuk, hogy aminek a használója szempontjából értéke van, arra valamelyik biztosító valamilyen díjért biztos, hogy fedezetet tud vállalni. Nem egy hírt hallottunk már, hogy XY focista a lábát biztosította be millió dollárokra, és a munkánk során mi is találkoztunk már igencsak eredeti igényekkel.
Alegtöbb dolog jelenleg önmagában vagy valamilyen létező biztosítási szerződés keretein belül bebiztosítható, ami pedig kiesik a körből arra ott van a biztosítóval kötött egyéni szerződés. A biztosítás tárgyának tehát csak a fantáziánk és a biztosító kockázatvállalási hajlandósága szabhat határt, de a gyakorlatiasság mezejére visszatérve nézzünk meg néhány konkrétabb egyedi biztosítás típust:
Hajó-, vízijármű- és repülőgép casco 

Nem csak a az autókat, de a hajókat vagy akár a repülőgépeket is érhetik nem kívánt természeti katasztrófák és balesetek. Ezekre az esetekre nyújt védelmet a hajó vagy a repülőgép CASCO, amely kiegészíthető az utasok balesetbiztosítási, valamint egy felelősség biztosítási és jogvédelmi elemekkel is.
A hajó biztosítás megköthető nagy és kis hajókra egyaránt, valamint a kockázatvállalás nem csak a vizen tartózkodás idejére, hanem a dokkban tartózkodásra, illetve az esetleges kiemelésre és vízre bocsátások idejére is kiterjed.
(Az Aquariu-Linked Kft. intézte a "Speedy" nevű balatoni vitorláshajó CASCO biztosítását is. Kép1 , Kép2 , Kép3)
Repülőgép biztosítás esetén pedig a landolás, a gurulás és természetesen a földön tartozkodás közben bekövetkezett károkat is megtéríti a légijármű biztosítás.
Ajánlatot kérek hajó biztosításra!
Ajánlatot kérek repülőgép biztosításra!
gépjármű vételár- vagy "gap" biztosítás 
Abba már egész biztosan mindenki belegondolt, hogy amennyiben autónkkal káresemény történik a gépjármű biztosítás mindig az akutális értéken fog téríteni amely az idő előrehaladtával egyre kevesebb a vételárnál. Ez egy kisebb sérülés vagy karambol esetében nem okoz nagy problémát, de mi a helyzet a lopással vagy a totálkárrl? Vagy mi történik abban az esetben ha az autón még hitel / lízing van és totálkár esetén az aktuálisan kifizett összeg nem nyújt elég fedezetet, mert jóval alacsonyabb mint az autó vásárláskori értéke?
Pontosan az ilyen esetekre nyújt fedezetet a vételár- vagy GAP biztosítás amely egy lopás vagy totálkár esetén a káridőponti érték és a vételár közötti különbözetet téríti meg. Avételár biztosítás köthető új-, illetve használt autóra is valamint KGFBés CASCO szerződés mellé is igénybe vehető!Ajánlatot kérek GAP biztosításra!
kiterjesztett gépjármű garancia biztosítás 
Évente az autók közel 30%-ka meghibásodik és a javításokkal járó költségek súlyos százezer forintokba is kerülhetnek. A kiterjesztett gépjármű garancia biztosítással elérhető, hogy az esetleges javítások akár 5 éves időtartamra is, ne önt hanem a biztosítót terheljék.
Ehhez azonban szüksélges a biztosító társaság futásteljesítményi limitjének betartása, illetve a garancia nem teljeskörű, csak az autó bizonyos alkatrészeire terjed ki.
A garancia program a gyártói garancia lejáratával indul és a biztosított gépjármű olyan váratlan, előre nem látható, belső, mechanikus, vagy elektromos meghibásodásaira vonatkozik, melyet a biztosított alkatrész meghibásodása okoz. Új gépjárművekre köthető, melyek legnagyobb saját tömege 3.500 kg. E biztosítás akár 5 éves futamidőre is vonatkozhat, azaz a gyártó garanciájának lejártától számított további 2, vagy 3 évig érvényes.Ajánlatot kérek garancia biztosításra!
fizetési kötelezettségek biztosítása 
Gépjárművet lízingre vásárolóknak jelenthet megoldást ez a fajta biztosítás amely bármilyen jellegű fizetésképtelenség esetn nyújt fedezetet. Jöhet egy váratlan betegség, baleset, halál vagy munkanélküliség és a havi lízingdíjak átvállálásra kerülnek a biztosító által!Ajánlatot fizetési kötelezettségek biztosításra!
kutya-, macska- és kisállat biztosítás 
Kedvencünk egészsége ugyanolyan fontos mint bármelyik családtagunké és aki vitte már háziállatát állatorvoshoz, az tisztában lehet vele, hogy bizony egyes kezelések vagy műtétek költségei sok esetben saját erőből csak igen kellemetlen áldozatok mellett finanszírozhatók. Legyen szó fertőzésekről, balesetekről vagy szervi megbetegedésekről az anyagi terhek könnyedén levehetők a gazdik válláról egy kisállat biztosítással!
Abiztostás megkötéséhez nem szükséges azonosító mikrochip és a kezelőorvos személye is szabadon kiválasztható, így nem kell lemondanunk a jól bevált dokiról! A biztosítás kiegészíthető feleősségbiztosítási elemmel illetve a még kedvezőbb díj érdekében önrész is megadható!
Ami további érdekesség az a hősiességi kockázat, amelynek keretében a biztosító a szerzôdésben meghatározott összeget fizeti ki, ha a kisállat visszatart egy betörôt, és ennek köszönhetôen az elkövetôt elfogják, és ezt a tényt rendôrségi jegyzôkönyv vagy igazolás alátámasztja.Ajánlatot kérek!
jogvédelmi biztosítás 
Már hazánkban is szerencsére egyre több autón lehet találkozni a szélvédőkre ragasztott kör alakú D.A.S. jogvédelmi matricákkal. Egy esetleges jogi vita esetén felmerülő szakértői- és jogi képviselői költségek ugyanis nagyon magasak lehetnek, nem is beszélve a megfelelő szakemberek megtalálásáról. A jogvédelmi biztosítás mindkét problémára segítséget nyújt, így egy esetleges pereskedés esetén nem csak a szakembereket és jogászokat biztosítja a biztosítottnak, de a felmerülő perköltséget, eljárási illetéket, az ügyvédek honoráriumát és a kártérítéseket is finanszírozza! A jogvédelmi biztosítás az egyén anyagi helyzetétől függetlenül esélyegyenlőséget garantál a jogi vitákban., ezáltal fontos jogi és szociálpolitikai feladatot lát el.Ajánlatot kérek jogvédelmi biztosításra!
felelősség biztosítás 
Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős és amelyet neki kellene megtéríteni a károsult részére. Több féle felelősség biztosítás létezik (tevékenységi / szakmai, munkáltatói, termék- vagy szolgáltatás, környezettszennyezési), amelynek megléte minden vállalkozás hosszú távú működőképességének egyik alappillére.Tovább a felelősségbiztosításhoz!
casco önrész biztosítás 
Bizonyos CASCO szerződések csak meghatározott önrész megléte mellett köthetők meg és egy esetleges káresemény során kellemetlen lehet egy 20-25%-os önrész zsebből történő kifizetése. Az önrész biztosítás lehetővé teszi, hogy a biztosított mentesüljön az önrész kifizetése alól, ezáltal a teljes kárt összegét a biztosítók fedezzék! A biztosítás megköthető bármely biztosító új, vagy már meglévő CASCO szerződéséhez, bármekkora önrész mellé, azonban az önrésznél kisebb összegű károk térítésére nem használható!Ajánlatot kérek casco önrész biztosításra!
Jöhet még hírlevélben?
|
Ajánlatkérés![]() |
|
Küldje el! |
Kapcsolódó bejegyzések:
hajó biztosítás
Ha Ön rendelkezik hajóval, yacht-tal vagy bármilyen vizi járművel akkor a gépjárművekhez hasonlóan lehetőségre van ezekre biztosítás kötni. A Hajó felelősségbiztosítás a vizijárművel másnak okozott személyi és dologi károkat téríti meg, ezen kívül a védelem kiterjed a vízijármű mentőcsónakjának használatából eredő felelősségre is, felétve, hogy a kár a jármű használatával kapcsolatban keletkezik. A hajó CASCO pedig a vizijárművön szállított személyek és rakomány épségéért, valamint magában a hajóban esetlegesen bekövetkező, elemi és rendeltetésszerű használatból adódó egyéb károk ellen nyújt teljes körű védelmet.
| tovább | Hozzászólás (3) |



















